Frissült az audió tartalom

Már több mint nyolcvan audió file hallgatható meg honlapunkon.
Talpalávaló – Vasi népzene és dallamgyűjtemény I.

Két évvel ezelőtt kaptuk meg a családtól Békefi Antal teljes vasi gyűjtésének hangzóanyagát. A hatalmas anyag meghallgatása, lejegyzése, válogatása során érlelődött bennünk egy kiadványlétrehozásának gondolata.
Felhívás 2019 07.02-07. Boglya népzenei táborba

Boglya népzenei tábor 2019. 07.02-07.07. Helyszín: Kőszeg, Dr. Nagy László Gy.PI.Kollégiuma Szállások más helyszínen lesznek, a portán mindenkit eligazítanak.
Boglya Népzenei Együttes – Savaria Történelmi Karnevál 2018
Boglya tábor Kőszeg
Az idén is jól sikerült a Boglya tábor, 39 résztvevő volt. Mondhatni nemzetközivé fejlődtünk hiszen Ausztriából is voltak zenészek. Ezen kívül egri, debreceni is jöttek Vendégünk volt “Gyurkedli” (Lányi György)Dr. Handler András, Szabó Csaba, Horváth Borbála. Nagyon jó volt találkozni régi ismerősekkel és új barátságok is kialakultak. Erről tanúskodnak a képek és a videó is. […]
Boglya tábor 2018.06.30. Kőszeg

Boglya Népzenei Tábor Helyszín: Kőszeg Dr Nagy László Gy.P.I. Időpont :2018.06.30-tól 07.05.ig. Tanárok: a BOGLYA, vendég előadó Lányi György, Szabó Csaba. Jelentkezni lehet Június 15-ig a jancsifoldesi@gmail.com
Táncházak

Boglya táncházak 2018 május- júniusban.